Németh László

(1901-1975)

Németh László Nagybányán 1901. április 18-án született. Meghalt Budapesten 1975 március 3-án.

Író, esszéista, a 20-ik századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő képviseloőe, Baumgarten-díjas (1930), József Attila-díjas (1950), Kossuth-díjas (1957). Apja középiskolai tanár volt Nagybányán. Családjával 1904-ben Szolnokra, 1905-ben a fővarosba költözött. 1920 februárjától a budapesti egyetem bölcsészkarán francia-magyar szakos hallgató, de áprilisban átiratkozott az orvosi karra. 1925-ben doktorrá avatták.

Egyetemi tanulmányai mellett foglalkozott verselméleti kérdésekkel, novellákat, színműveket írt, köztük egy Dózsa-drámát. 1925 decemberén a Nyugat novellapályázatán a „Horváthné meghal” című paraszttörténetével első díjat nyert. Cikkei, könyvismertetései jelentek meg 1926-tól a Nyugatban, a Protestáns Szemlében, a Társadalomtudományban, később az Erdélyi Helikonban és a Napkeletben is írt, ez utóbbinak 1931-ig vezető kritikusa volt.

„Tanú” címmel lapot indított (1932. szeptember 26.), amelyet egymaga írt és szerkesztett, 1937 tavaszáig 17 kötete jelent meg. A Tanúban fejtette ki társadalmi reformeszméit, a „minőség forradalmának" eszméjét. Az értelmiség társadalmi vezető szerepét vallotta. Elmélyülten foglalkozott a magyarság helyével Kelet-Europában, alaposan megismerte a szomszédos népek kultúráját, irodalmát.

Hivatástudata, impozáns műveltsége, gondolatgazdag, képdús esszéstílusa jelentős hatást gyakorolt kortársaira.